Vibrált Sting eleganciája...

''Kétfajta szerelmes dal létezik. Az egyikben szeretlek, és te is szeretsz engem. Unalmas. A másikban én szeretlek, de te valaki mást szeretsz. Fájdalmas, de sokkal izgalmasabb'' - vezette fel a 'When We Dance' címu dalát Sting szombat este a budapesti Papp László-sportarénában, ahol a 'Simphonicity' nevu turné keretében lépett fel.

Mint kiderült, ahogy a szerelemnek, úgy a popzenének is több rétege van, és a Gordon Matthew Thomas Sumner néven született brit zenész most a szimfonikus muzsikával való ötvözést próbálta ki. A londoni Royal Philharmonic Concert Orchestrával együtt indult világturnéra: pályafutása meghatározó dalait adja elo szimfonikus hangszerelésben.

A könnyu- és a komolyzene kombinálása persze nem új keletu, a Deep Purple-tol a Metallicáig sokan léptek már fel szimfonikus kísérettel. Sting azonban nem feltétlenül az öblös, dúr hangzással akarta tovább mélyíteni zenéjét, sokkal inkább dalai eleganciáját hangsúlyozta ki a 45 tagú zenekar kísérete révén.

Néhány szám nem sokat veszített jellegébol, az 'Englishman In New York', a 'Roxanne' vagy a 'She's Too Good For Me' az eredeti hangzáshoz hasonló módon szólalt meg - ám a dalokat felvezeto és lezáró zenekari részek, illetve az összhangzás így is megmutatta: az 59 éves muvész kontemplatívabb, érettebb módon viszonyul saját életmuvéhez. Sting nem félt hozzányúlni a Police-korszak dinamikusabb dalaihoz sem, és a pattogós vonósjátéknak köszönhetoen a 'Next To You' vagy az 'Every Breath You Take' kifejezetten új jelleget öltött.

A legnagyobb élményt mégis azok a darabok jelentették, amelyekbol a komolyzenei kíséret teljesen új dalokat varázsolt: ezeknél az újragondolt hangszerelés többet jelentett egyszeru feldolgozásnál. A fúvósok és a vonósok elképeszto játéka és harmóniája révén új életre kelt a Russians is, és annak ellenére aratta az egyik legnagyobb sikert, hogy jóval híresebb és népszerubb slágerek is felhangzottak az arénában.

A Royal Philharmonic Concert Orchestra a show-ban is partner volt: Steven Mercurio karmester mozgása tele volt lendülettel és táncmozdulatokkal, de a zenészek sem féltek tapssal buzdítani a közönséget. Sting igazi profi módjára kommunikált - történeteket mesélt, néhány számnál megosztotta gondolatait a dalról, a kifinomult eloadásmód ellenére vibrált a színpadon.

A koncert kettosége a csak ülohelyeken helyet foglaló közönségre is átragadt: a nézok néha mintha a nagy hangversenytermek atmoszférájának hatása alá kerültek volna és csak visszafogottan tapsoltak, olykor pedig már-már vad bulihangulatot teremtettek.

Ez utóbbi azért tett jobbat a produkciónak, mert ilyenkor nem hallatszott az aréna sokszor zavaró belso visszhangja - igaz, nem lehetett egyszeru feladat 45 fos zenekarra megfelelo hangzást beloni egy ekkorra teremben. Az élmény azonban ezt is háttérbe szorította, foleg amikor az elso ráadásdalként az eredetiben már-már diszkósnak nevezheto 'Desert Rose' szólalt meg elemi erovel - ekkorra már állva tapsolt, táncolt és énekelt a telt házas aréna.

© Kronika